Jól ismeri a vészhelyzeteket
A sorozatban soha nem esett szó arról, hogy mi okozta a kollégák között vasfegyelmet tartó Weaver doktornő sántaságát. Terveztek ugyan egy epizódot, amelyben ez kiderülne, végül azonban soha nem készült el. Miközben a szerepére készült, Laura rengeteg időt töltött a sorozat két orvosi konzultánsával. Nem tagadja, hogy nehezére esett megtanulni a töménytelen mennyiségű szakszót, de idővel remekül belejött.
Laura egyébként közelről ismeri a kórházi vészhelyzeteket, hiszen amikor fia, Cal koraszülöttként jött a világra, hosszú heteket töltött a szülészeti klinikán. „ A fiam alig másfél kilóval született, szinte nem is mertem a kezembe fogni, olyan törékeny volt. Rettegtünk, hogy elveszítjük” – emlékezett vissza a nehéz hetekre. A fiú ma már tizenhét éves, kajla kamasz, és kíméletlen kritikusa édesanyjának.
Az első szülés rossz tapasztalatai után Laura nem vállalkozott egy második gyerekre, és férjével 5 évvel ezelőtt örökbefogadott egy kínai kislányt.
Sznocsi, 2007. 05. 25. |